A Videoton ipari park gazdaságélénkítő fejlesztése

A Videoton ipari park gazdaságélénkítő fejlesztése

Fontos, hogy a már működő iparterületeinken is rendezett környezet fogadja az arra járókat. Szeretnénk minél több olyan vállalkozás bizalmát, tetszését elnyerni, amely számít a kaposvári szakemberekre, munkahelyeket teremt városunkban. Kaposvár gazdaságának megerősítésétől, fejlesztésétől azt reméljük, hogy elérjük a teljes foglalkoztatottságot, abban bízunk, hogy aki dolgozni akar, az meg is tudja teremteni önmaga és családja számára a biztonságot. A Videoton ipari parkot mintegy 200 millió forintból újítjuk meg.

​Mérföldkövéhez érkezett a Németh István Program - elkészültek az első beruházások
12/08/2017

– A 171 milliárd forintos Németh István Program első befejezett beruházásait ünnepeljük, hiszen két iparterületünket is átadhatjuk a vállalkozások számára. Megújult a Videoton Ipari Park (Izzó utca és környéke), valamint a Raktár utca és környéke is, előbbire mintegy 200, utóbbira mintegy 400 millió forintot költöttünk - jelentette be Szita Károly polgármester az ünnepélyes átadáson.


Az első beruházások elkészültek, ám az ezután következők is mind azt a célt szolgálják, hogy a kaposváriak jobban élhessenek. Ennek rendelünk alá mindent, ennek jegyében költünk el minden egyes forintot, legyen szó gazdaságfejlesztésről, városüzemeltetésről, egészségről, sportról vagy éppen kultúráról – jegyezte meg a polgármester, aki hozzátette, azért döntöttek az ipari parkok felújítása mellett, mert a kaposvári vállalkozások megkeresték az önkormányzatot olyan problémáikkal, mint a nem megfelelő csapadékvíz-elvezetés, a közvilágítás hiánya, az utak és a járdák állapota és hiánya vagy a kevés parkolóhely. A város vezetése ezt követően döntött úgy, hogy a cégek versenyképességének növelése érdekében megfelelő infrastruktúrát teremt az ipari területeken. A hiányosságokat sikerült felszámolni, így is segítve azt, hogy a vállalkozások minél erősebbek lehessenek, és segíthessenek elérni a teljes foglalkoztatottságot Kaposváron.


– Fontos számunkra, hogy a 67-es gyorsút fejlesztésével megnyíló lehetőségekkel élni tudjunk, fontos, hogy a bennünket megkereső befektetőknek területet tudjunk adni. De az is legalább ilyen fontos, hogy a már működő iparterületeinken is olyan rendezett környezet fogadja az erre járókat, amilyennel a belvárosban is találkozhatnak. Ma már arra is nagy hangsúlyt fektetnek a befektetők, hogy az adott település milyen másodlagos tényezőkkel bír, vagyis, hogy milyen a város hangulata, milyenek az ott élő emberek, s hogy el tudják-e képzelni a mindennapokat ebben a közegben. Szeretnénk minél több olyan vállalkozás bizalmát, tetszését elnyerni, amely számít a kaposvári szakemberekre, munkahelyeket teremt városunkban. Kaposvár gazdaságának megerősítésétől, fejlesztésétől azt reméljük, hogy elérjük a teljes foglalkoztatottságot, abban bízunk, hogy aki dolgozni akar, az meg is tudja teremteni önmaga és családja számára a biztonságot. Minden iparterületünk megújul hamarosan, mindezekre összesen több mint 1,2 milliárd forintot fogunk költeni – emelte ki Szita Károly.


Megújul a Videoton ipari park közlekedési infrastruktúrája
05/22/2017

185 millió forintból 2018 januárjára megújulnak a Videoton Ipari Park útjai és közművei. A gazdaság erősödését és a munkaerő-mobilitás ösztönzését szolgáló fejlesztés az Izzó és a Nagygát utcák közlekedési infrastruktúráját érinti.

Kaposvárnak mint a Dél-Dunántúl egyik súlyponti városának évek óta törekvése egy olyan iparterületi infrastruktúra megteremtése, amely egyrészt segíti, erősíti a helyi vállalkozások működését, másrészt vonzóvá teszi Kaposvárt olyan ipari beruházások számára, melyek a telephelyet igényelnek. Az Izzó utca Kaposvár keleti iparterületének egyik meghatározó közlekedési útja, ez az utca a Videoton ipari park legfőbb gyűjtőútja.

Az utca mindkét oldalán ipari, kereskedelmi telephelyek fekszenek. Az ipari park vállalkozásai csak az Izzó utca igénybevételével érhetők el, így az utca megfelelő használhatósága (az iparterületre szállító áru- és teherforgalom számára, valamint az ott dolgozók munkahelyi és a partnerek megközelítésében, elérésében) a fejlődés egyik sarkalatos meghatározója.


Jelen projekt során az Izzó utcában és a Nagygát utcában infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg. Közműveket érintő (csapadékvíz elvezetési, közvilágítási) munkák, közút-, szegély- és járdaépítési tevékenységek, autóbuszmegálló, kapubejárók, parkolók, gyalogátkelőhely szabványosítása, közúti jelzőtáblák kihelyezése, burkolati jelek felfestése, valamint egyéb tereprendezési munkák készülnek. A munkálatok elkészülte után egyértelműen könnyebbé válik az iparterületen dolgozó cégek telephelyeinek biztonságos megközelítése, a közösségi közlekedési projektelemek fejlesztésével, a munkavállalók munkahelyükre történő eljutása, a korszerű környezet kialakításával egyértelműen javul a területen dolgozók, vagy áthaladók komfort- és biztonságérzete.
A 21. század elvárásainak megfelelő, vonzó iparterületi infrastruktúra készül, mely még vonzóbbá teheti Kaposvárt azon vállalkozások számára, amelyek a Dél-Dunántúlon szándékoznak telephelyet létesíteni.


Egyeztetés a Videoton ipari parkban
03/17/2016

A még megoldatlan problémákról és feladatokról egyeztetett Szita Károly polgármester a Videoton ipari park vállalkozóival. A találkozó célja az volt, hogy a város felmérje a helyi igényeket, s tájékoztatást adjon azok megvalósíthatóságáról.